TABUTÉMÁK
Választás és hitelesség
Zsigmond Csilla utolsó frissítés: 12:01 GMT +2, 2014. április 16.A romániai és a magyarországi politikai mező az érdemi politikai viták, a politikai programok helyett a lózungok, a megbélyegzések, a populizmus és a sarkos dichotómiák világa.
A Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többsége, bár még nem jogerős, de a szavazatok összesítése után egyértelmű. A kétharmados parlamenti többség. Az első értelmezési problémák abból adódtak, hogy ez kétharmados Fidesz-győzelmet jelent-e, hiszen a listás szavazatok 45%-át tudhatják magukénak. (a kétharmad értelmezéséről ír mindkét írásában Balázsi-Pál Előd). A Fidesz-KDNP által most elért választási eredmény nem példa nélküli, nem európai rekord, de kétségtelen, a megváltozott választási törvénynek köszönhetően, újabb kétharmados parlamenti többséget jelent. Az új magyar választási rendszer, bár továbbra is vegyes rendszerű, hangsúlyosabban premizálja a győztest és kevésbé arányos a mandátumelosztás, mint korábban, mind a kompenzáció során, mind a többségi választási rendszerekre jellemző egyfordulós, relatív többséggel elnyerhető egyéni választókerületes megoldás által.
A magyarországi választási rendszert Ilyés Szabolcs a romániai választási rendszerhez hasonlítja, s mint arra részben Szőcs Levente is rámutat, nem csak leegyszerűsíti, hanem tévesen is értelmezi azt, kijelentve, hogy „Romániában nincs, vagy alig van kompenzáció”. A romániai választási rendszer – bár kétségtelen, egyedi konstrukció, furcsaságokkal – nem többségi választási rendszer, hiszen a mandátumelosztás nem az egyéni választókörzetek szintjén történik a „győztes mindent visz” elve alapján, hanem egy háromlépcsős folyamat eredménye, amely során az arányos mandátumelosztás elve is érvényesül. A rendszer újdonságát sokkal inkább az egyéni választókörzetek bevezetése jelentette – a korábbi pártlisták helyett –, mintsem a mandátumelosztás logikája. Első körben a megyei szinten összesített szavazatok függvényében számolják ki a parlamenti küszöböt elért pártok mandátumait, majd a töredékszavazatok országos szintű összesítése alapján kiosztásra kerülnek a fennmaradó mandátumok, s csupán a harmadik szakaszban kap jelentőséget az egyéni választókörzet. Egyrészt, mandátumhoz jutnak azok a jelöltek, akik abszolút többséget szereztek választókörzetükben – amennyiben pártjuk teljesítette a parlamenti küszöböt –, másrészt, kiosztásra kerülnek az arányos elosztás által meghatározott mandátumok, figyelembe véve a jelöltek rangsorát, hogy hány egyéni választókörzetet nyert meg az adott megyében az adott párt, ha kell, többletmandátumot is kiosztva (ezért nőhet meg a parlamenti képviselők száma, mint történt legutóbb is) – tehát egy bonyolultabb folyamat eredményeként derül ki, hogy mely megyében mely jelölt jut mandátumhoz, amennyiben nem sikerült abszolút többséggel nyernie. Ebben áll a választási rendszer lutri-jellege, a pártok számára sem kiszámítható, hogy abszolút többséget el nem érő jelöltjei közül pontosan kiknek sikerül mandátumhoz jutniuk. A romániai választási rendszer tehát, bár egyéni választókörzetekre épül,
közelebb áll az arányos választási rendszerhez, mint a többségihez.
Érdemes azt is felidéznünk, hogy akkor, amikor Băsescu elnök fölvetette a választási törvény megváltoztatásának kérdését, ő a tisztán többségi rendszer bevezetését szorgalmazta, amely erőteljes felülről történő beavatkozás lett volna a romániai pártrendszer alakulásába is, hiszen a közepes- és kispártok nagyrészt ellehetetlenülnek egy ilyen rendszerben. Az elnöki javaslat heves kritikákat és ellenállást váltott ki, majd a végeredmény a korábban ismertetett választási rendszer lett, mely kvázi politikai konszenzussal született, bár mára minden politikai szereplő számára egyértelműek a buktatói. Ha ugyanazzal a mércével mérünk, akkor ugyanúgy, ahogyan a román elnöki javaslatra kritikusan reagáltunk, hiszen abban az arányos képviselet aláásását láttuk, úgy a jelenlegi magyarországi választási rendszerrel kapcsolatosan is ki lehet mondani, hogy olyan körülmények közt erősít rá a többségi választási rendszer elemeire, amikor a magyarországi pártrendszer sem kétpártrendszer, s mégis
gyengíti az arányos képviseletet.
A nagy-britanniai hasonlat nem szerencsés, ugyanúgy, ahogyan nem volt megalapozott a Băsescu elnök által emlegetett párhuzam sem. Egyrészt azért nem, mert a parlamentarizmus őshazájáról beszélünk, ahol a politikai kultúra, az állampolgári kultúra, a politikai elit diskurzusa nem idézi a közép-kelet-európai politika világát, nem állítható párhuzamba sem Magyarországgal, sem Romániával. Másrészt azért sem, mert kétpártrendszer jellemzi, pontosan ezért alakulhatott ott ki a többségi választási rendszer. Közép-kelet-Európa országai azonban többnyire a több- és sokpártrendszer jegyeit viselik magukon, így hangsúlyosabban jelenik meg az arányos képviselet igénye, melyet az arányos vagy vegyes választási rendszerek hivatottak biztosítani. Természetesen, a választási rendszer mindig országspecifikus és mindig politikai alkuk, érdekérvényesítés eredménye, de a jó rendszer illeszkedik az adott ország politikai hagyományaihoz, a politikai kultúrához és a politikai intézményekhez.
Rátérve a határon túli magyarok szavazati jogára és a Fidesz–RMDSZ viszonyára, én is azt gondolom, hogy fontos lenne néhány kérdést fölvetni, viszonyokat tisztázni, konzekvenciákat levonni – hiszen ezek is részei a politikai felelősségnek. Mert úgy tűnik, egyre több a tabutéma, márpedig a demokrácia nem a tabukról szól. Jó, ha van nemzeti minimum, jó, ha vannak konszenzusos kérdések – ha valóban tartalmilag azok –, de ha csupán a pillanatnyi politikai érdekek miatt elhallgatott, szőnyeg alá söpört kérdések, akkor ezek bemerevítik a diskurzust, ráerősítenek a klisékre, kiiktatják a politikai vitát. Márpedig
demokráciákban a viták által kormányoznak
– legalábbis tankönyvekben ezt olvashatjuk. Ha azonban körülnézünk akár a romániai magyar, akár a romániai, akár a magyarországi politikai mezőben, hiányolhatjuk az érdemi politikai vitát, a politikai programokat, inkább a lózungok, a megbélyegzések, a populizmus és a sarkos dichotómiák világát láthatjuk.
Nemzetpolitika–belpolitika–külpolitika–szomszédságpolitika, akár pártpolitika hogyan viszonyul egymáshoz, miben van konszenzus, hol húzódnak a törésvonalak, egyértelműek-e a prioritások, vagy a pillanatnyi érdek határozza meg ezek alá-, illetve fölérendelési viszonyait? A kettős állampolgárság és a választójog kiterjesztése két külön politikai kérdés, elméletileg. Gyakorlatilag gyakran összekapcsolva, nemzetstratégiai szempontból megkérdőjelezhetetlen témaként jelent meg a politikai diskurzusban. Pedig nyugodtan föltehető a kérdés:
nemzetpolitikai célja volt a választójog kiterjesztésének?
Hiszen a választási eredmények óta egyértelmű, hogy a határon túli magyarság megint megosztó belpolitikai kérdéssé (is) vált Magyarországon. És mi lesz a továbbiakban, hiszen a magyarországi kampány – a rezsicsökkentés vagy bármilyen éppen aktuális magyarországi politikai issue –, nem fog különösebb jelentéssel bírni a határon túli magyarok számára, vagy célzott kampányra lesz szükség, vagy lassan erodálódni fog a kettős állampolgárság újdonsága, jelentősége, mely a mostani választások során valószínűleg megjelent. Ilyen értelemben én is úgy gondolom, hogy lassan lezárul az a korszak, amely a 2004-es népszavazással kezdődött.
A két kérdés összekapcsolását a romániai magyar politikai szervezetek is elfogadták és – bár eltérő mértékben –, de mindenik szerepet vállalt a választói mozgósításban, ezáltal is megerősítve tabu jellegét, és elfogadva az ehhez kapcsolódó nemzetféltő–nemzetáruló dichotómiát, a tartalmi tárgyalás helyett. Az RMDSZ számára lassan
a Fideszhez fűződő viszony is tabuvá válik,
vagy erős igyekezettel próbálja a diskurzus szintjén külpolitikai kérdéssé szelídíteni – egyetértve Kelemen Attila Árminnal –, holott nyilvánvalóan, sokkal összetettebb a helyzet. Korrekt politikai viszony, konszenzuskeresés, együttműködés, érdemi vita csak egyenlő partnerségek esetében működik, a rosszul értelmezett politikai lojalitás, netán szervilizmus csak a tabutémákat és a lózungokra épülő politikai diskurzust erősíti, minden esetben, bármilyen viszonyrendszerben.
Látni kellene, hogy a politikától való elfordulás egyre erőteljesebb, a választói részvétel csökken, miközben mindkét országban megerősödőben a populista és szélsőséges pártok, és ez valahol a teljes politikai elit felelőssége is. Akár az RMDSZ, akár a Fidesz szavazóbázisát nézzük, ezek is csökkenőben. Azt gondolom, hogy Közép-Kelet-Európában a politika professzionalizálódása kicsit a kampányeszközök és mozgósítási technikák fetisizálását is jelenti. A politikai szereplők ennek a bűvöletébe kerültek azt gondolva, hogy ha kezükben van a technikai tudás, az kiválthatja a politikai tartalmat – nem kell a vitákra, a programokra, a diskurzus minőségére fókuszálni –, azaz a rövidtávú haszonért beáldozható a politikai hitelesség. Márpedig lehet, hogy ezt kell újragondolniuk mind a romániai magyar, mind a magyarországi politikai pártoknak és politikusoknak.
RMDSZ-FIDESZ VISZONY
» Hoppá! Kelemen Hunor is a Fidesznél van
» Körülbelül 30-35 romániai magyar van a Fidesznél
» Kelemen vitatná azt, hogy az RMDSZ nem lenne a Fidesz erdélyi partnere
» Kelemen gratulált a Fidesz-KDNP győzelmének
» Biró Zsolt szerint nem illik a határon túliaknak felróni a kétharmadot
» Balázsi-Pál Előd: Amit leszűrhetünk az országgyűlési választásokból
» Kelemen Attila Ármin: Vajon meddig üldözi a Fideszt az RMDSZ hálája?
» Parászka Boróka: A kettős állampolgársági történet vége
» Ilyés Szabolcs: Választások – utóhang
» Szőcs Levente: A politológus esete a logikával
» Balázsi-Pál Előd: A kétharmadozás szemberöhögésének rációjáról
» Zsigmond Csilla: Választás és hitelesség
» Kiss Tamás: Az erdélyi magyar politikum és a magyar nemzetpolitika közti ütközési pontok
» Bakk Miklós: Fidesz–RMDSZ, avagy a diaszpóralét stratégiája
» SIPOS ZOLTÁN: Székelyföldi autonómia, ha Putyin is bekavar
» Borboly Csaba: Vastag számok, vékony elemzések
további közviták »Címoldali illusztráció: Minerva Studio via Shutterstock