2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
zsigmond.transindex.ro

„Zengő érc és pengő cimbalom”. Kirekesztősdi

Zsigmond Csilla utolsó frissítés: 15:24 GMT +2, 2016. február 11.

Egyre jobban nyomasztanak és zavarnak az elharapódzó kirekesztő beszédmódok, gyors megbélyegzések, kinyilatkoztatások, a sok-sok bizonyosság.


Már hosszú ideje egyre jobban nyomasztanak és zavarnak az elharapódzó kirekesztő beszédmódok, gyors megbélyegzések, kinyilatkoztatások, a sok-sok bizonyosság, amellyel a sarkos vélemények a nyilvánosság fórumain megfogalmazódnak. Miközben bennem egyre csak a kérdések gyűlnek.

A hétvégére ez elért egy telítettségi pontot, egyre inkább fölmerült bennem a kérdés, hogy ez már az a helyzet-e, amikor úgy érzem, mondani kell valamit, vagy még elég várni azt, hogy hátha valaki megírja, kimondja, megfogalmazza azt, amit én is gondolok? A felmentés mindig kéznél van, hisz mindig ott vannak a határidők, munkák, a személyes élet éppen aktuális végeérhetetlen gondolatkörei, elviszik az időt és energiát, de majdcsak kimondja, megírja, megfogalmazza valaki azt is, amit én gondolok. Olyan valaki, akinek ez a dolga. Vagy akinek esetleg elég személyes. Aztán mára elérkezett az a perc, amikor úgy éreztem, nem lehet tovább hall(o)gatni, nem várható mindig kívülről a megkönnyebbülés, venni kell a fáradtságot és vállalni annak a sebezhetőségét, hogy az ember megpróbálja megfogalmazni azt, amit gondol, mert ez az én dolgom is, nekem is személyes, hiszen én is ebben az élettérben élek.

És mi van akkor, ha ez az élettér esetleg azáltal is alakítható, ha én is, más is (talán egyre többen) hangot adunk a véleményünknek, a kérdéseinknek, a kételyeinknek, amikor úgy érezzük, hogy már nem mehetünk el egy-egy téma mellett? Ahogyan nekem jó érzés látni és olvasni akár a közösségi oldalakon is, hogy sokan észreveszik, szóvá teszik, megkérdőjelezik az úton-útfélen fölbukkanó megbélyegző és kirekesztő diskurzusokat, hátha másnak is fontos olykor látni, hogy más is vállalja a megszólalást, ha már nem tud szó nélkül elmenni a kibontakozó helyzetek, témák mellett.

Mert úgy érzem, hogy most ki kell például mondani, hogy szolidáris vagyok Parászka Borókával, hiszen felháborító az a megbélyegző diskurzus, az az internetes hadjárat, ami ellene indult. S mint ilyen, ez számomra is abszolút elfogadhatatlan! (Mielőtt még elküldtem volna ezt az írást, a transindexen megjelent egy ezzel foglalkozó anyag.) Örülök, hogy vannak ilyen újságírók, mint ő is, akik számos tabutémának nekimennek, reflektálnak, kritikát és kérdést fogalmaznak meg. Amelyekkel aztán vagy egyet tudok érteni (teljesen vagy részben), vagy nem, részletkérdés, de mindenképp előmozdítják a tematizációt, a reflexiót, az elgondolkodást.

Újra meg újra meglep az a felsőbbrendűség, az a kinyilatkoztatás, az az igazság letéteményeseként való fölényes megszólalás, amely ez esetben is nagyon gyakran jellemezte a hozzászólásokat, megosztásokat – és én ennek csupán egy szeletét láttam, mivel nem vagyok Parászka Boróka ismerőse, facebookon sem.

Ugyanez a kirekesztő beszédmód uralta a nyilvánosságot a melegházasság kapcsán is, mely a melegházasság alkotmányos tiltását célzó kezdeményezés miatt vált témává a közelmúltban. A történelmi magyar egyházak elöljáróinak megbélyegző állásfoglalásai – tisztelet a jóleső kivételnek – ugyanebbe a fősodorba illeszkedtek anélkül, hogy bármilyen tényleges tartalmi vitának, beszédmódnak teret adtak volna. És hosszasan sorolhatnánk a további tabutémákat, vagy a fals dichotómiákba beerőltetett problémákat: menekültkérdés, szimbólumhasználat, korrupció, meghurcoltatás, kettős állampolgárság, választójog, egyenjogúság, vagy akár az autonómia kérdése, stb., stb., amelyekről mind-mind beszélnünk kellene, csak egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan.

Hiszek a demokráciában, hiszek a véleményszabadságban, és mindenekelőtt az emberi méltóságban! És hiszem azt, hogy nekünk is sikerül felnőnünk ahhoz, hogy csak azokat a beszédmódokat, azokat a véleménynyilvánításokat, azokat az állásfoglalásokat fogadjuk el, amelyek nem sértik senkinek az emberi méltóságát, nem a megalázás és a kirekesztés szándékával születnek. Annyira törékeny ez az emberi méltóság, hogy talán odafigyelhetnénk arra, hogy ez legyen a megnyilatkozásaink zsinórmértéke.

Ugyanakkor, ha az ember csak egy másodpercig is a saját életére tekint, ott is láthatja, hogy mennyire törékeny a status quo: az egyik percben még megingathatatlannak tűnő biztonságos élethelyzetünk másodpercek alatt radikálisan átalakulhat, összeomolhat a kvázi biztonság, hiszen elveszíthetjük egy szerettünket, megszűnhet a munkahelyünk, véget érhetnek kapcsolataink, és hirtelen másik élethelyzetben találhatjuk magunkat, végtelenül sebezhetően.

Annyira képlékeny, hogy éppen mikor és milyen szempont szerint tartozunk kisebbséghez vagy többséghez, az identitásunk éppen mely építőkockája alapján sorol ide vagy oda valamilyen rendezési elv.

Valóban az segíti a saját helyzetünket, ha másokat kirekesztünk, kizárunk abból, amiről úgy gondoljuk, nekünk alapból jár? Valóban nulla értékű játszmák ezek, ahol csak egymás kárára győzhetünk? Valóban mindig csak valami ellenében, soha nem valamiért tudunk kiállni? Az menti meg a házasság intézményét, az menti meg a nemzetet, az menti meg az éppen aktuális féltenivalónkat, ha mindenki mást, aki nem pont olyan, mint mi, kizárunk belőle? Az nem lehet, hogy közösségi szinten is ugyanúgy működik, mint a saját életünkben, ahol számos esetben win-win helyzet van? Ahogyan a család, a barátok, a kollégák segítenek egyéni szinten – és ettől mindnyájan gazdagszunk valamivel –, nem lehet, hogy közösségi szinten is ideje lenne a szolidaritásnak? Nem lehet, hogy bármilyen ideológia mentén is köteleződjünk el, bármilyen értékrendet is valljunk a magunkénak, bármilyen kérdésben is foglaljunk állást, szolidárisan tegyük és méltósággal?

Mert az emberi méltóságnak nincsenek szorzói szerencsére, nincs tekintettel vallási hovatartozásra, ideológiai elköteleződésre, nemi identitásra, semmilyen csoport-hovatartozásra: mindenkit ugyanúgy egyformán megillet.

És minden más csak „zengő érc és pengő cimbalom”.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!