KÖZÖS A CÉL?
Itt a jelölt, ki a jelölt? És ki az, aki támogatja?
Zsigmond Csilla utolsó frissítés: 13:39 GMT +2, 2012. április 20.Hányszor megfogalmazódik részünkről, elvárásként, hogy túl kellene lépni már az etnikai szavazások törésvonalán, de fordított esetben nem vizsgáljuk meg ennek lehetőségét. A magyar pártok ódzkodtak Smaranda Enache esetleges támogatásától.
Az elmúlt napokban eldőlni látszik: Frunda György az RMDSZ polgármesterjelöltje és az EMNP nem állít saját jelöltet, szimpatizánsai megítélésére bízza, kit támogatnak/választanak, az MPP jelöltje pedig Benedek Imre.
De nem így indult ez a folyamat, mi vezetett ide? Nem vagyok marosvásárhelyi, nem is élek ott, nem ismerem a háttérben meghúzódó okokat/alkukat/konfliktusokat, mégis azt gondolom, hogy néhány szubjektív reflexió erejéig érdemes végiggondolni ezt a helyzetet.
Lássuk először az események alakulásának rövid kronológiáját.
Múlt nyáron robbant be a nyilvánosságba a marosvásárhelyi polgármesterjelölés kérdése. Július folyamán már tárgyalások zajlottak, artikulálódott az összefogás fontossága, az RMDSZ három potenciális jelöltről beszélt: Csegzi Sándorról, Dávid Csabáról és Vass Leventéről. Aztán hirtelen fölizzott a téma, amikor az EMNT bejelentette, hogy dr. Vass Leventét támogatja a soron következő helyhatósági választásokon.
Ezzel elsőként lépett a színre, jelöltet nevesítve és az összefogást szorgalmazva. Mivel Vass Levente RMDSZ-tag, neve korábban már fölmerült, valójában lépéselőnybe került az EMNT (később ezáltal az EMNP): olyan jelöltet nevesített, akit a maga során vállalhatónak gondolt, és akinek kapcsán „fölajánlható” – de akár „számonkérhető” is – az összefogás, hiszen RMDSZ-kötődésű.
Az RMDSZ számára Marosvásárhely kétségtelenül presztízsértékű, sok szempontból. Bár a 2000-es választások óta magyar szempontból a város vezetése „elveszett”, a Szövetség „nagyágyúi” közül többek erős kötődése kiemeltté teszi az itteni döntéseket. Az RMDSZ országos vezetősége és a helyi vezetők közt korábban voltak már jelöltállítási konfliktusok, gondoljunk csak Borbély László vagy Kelemen Atilla jelölésére.
Augusztusra tehát a következő helyzet állt elő: az EMNT Vass Leventét támogatta és a sajtóban egyre gyakrabban olvashattunk az ő jelölését üdvözlő/támogató nyilatkozatokat: Dávid László EMTE-rektor, Hollanda Dénes professzor, a MOGYE magyar tanárai részéről.
Kétségtelenül, a kialakult helyzet az RMDSZ számára is nyomásgyakorlóként működött, így október elejére megszületett a döntés: az EMNT által is támogatott Vass Levente az RMDSZ vásárhelyi polgármesterjelöltje. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az MPP nem sorol be a közös jelölt mögé, önálló kandidánst indít.
Aztán besűrűsödtek az események, körvonalazódtak a konfliktusok, a helyi tárgyalások mellett az országos vezetőség állásfoglalásairól is olvashattunk. Novemberben nagy port kavart Tőkés László nyilatkozata, aki szerint Vass Levente csak az RMDSZ jelöltje – kellemetlen helyzetbe hozva saját szervezetének megyei vezetőségét is, akik nem gondolták szerencsésnek a tárgyalások közbeni vezetői állásfoglalást. Aztán egy kis „menetrend szerinti” Kovács Péter-Demeter Szilárd csörte és állt a bál: Vass Levente kinek a jelöltje, ki támogatja, milyen formában.
December-januárban úgy tűnt, nyugvópontra kerül a hadakozás:
a két pártnak sikerült megegyeznie. Szóban. De hol van az írás? A következő időszak erről szólt: kell az írásos megállapodás, az EMNP koalíciós szerződést szeretett volna, a jelölt sürgette az őt támogatókat, hogy tisztázzák a közös jelölés feltételeit, az RMDSZ megoldottnak gondolta a kérdést: a tulipán jegyében induló jelölt a közös magyar jelölt, akit minden magyar nyugodtan támogathat. Újfent nyilatkozatok, hadakozások, helyi és „központi” állásfoglalások, közben újabb támogatás és biztatás – ez alkalommal a történelmi egyházak részéről. Valahogyan Vass Levente a mindenki jelöltjének tűnt, csak éppen senki számára nem pont megfelelő/elfogadható formában...
Márciusra így festett a kép: az EMNP nem támogatja Vass Leventét, ha ő az RMDSZ jelöltje és nem független vagy koalíciós jelölt, illetve erről nincs írásos megállapodás. És akárcsak korábban, újból fölmerült Smaranda Enache független jelölt támogatása, mint lehetséges B-terv. Az RMDSZ nehezményezte, hogy nincs meg a megfelelő bizalom, erőltetett az írásos megállapodás, elfogadhatatlan a függetlenként való indulás, a koalíciós megállapodásra meg nincs mód, mert az akkor a választási törvény értelmében a tanácsosi listát is érintené. Az MPP egyértelművé tette: továbbra is saját jelöltjét, Benedek Imrét támogatja.
Áprilisra pedig eldőlni látszik a kérdés: Vass Levente húsvét előtt megjelentetett nyilatkozatában a megállapodást sürgette, amely hiányában visszalép, hiszen csak abban az esetben vállalta volna a megmérettetést, ha közös támogatással indulhat a választásokon – ezt a feltételt mindvégig artikulálta. Az RMDSZ ultimátumra hivatkozott, amely teljesíthetetlen feltételeket tartalmaz, így Vass Levente visszalépett és megszületett a döntés: Frunda György az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. Az EMNP a megváltozott helyzetben az RMDSZ jelöltjét – sok szempontból – elfogadhatatlannak tartja, de nem állít saját jelöltet.
Röviden így fest a helyzet.
Mi az, ami ebből a nem szerencsés helyzetből kirajzolódott?
Egyrészt láthatók a helyi és az országos pártvezetés közti erőviszonyok, hiszen az MPP-nél Szász Jenő nyilatkozataiból derült ki a marosvásárhelyi MPP jelöltállítása, Tőkés László állásfoglalásai is nagyban befolyásolták a helyi EMNT/EMNP tárgyalásait, az RMDSZ esetében pedig Borbély László politikai alelnök szintén részt vett a helyi egyeztetéseken, de Kelemen Hunor nyilatkozatai is előrevetítették az RMDSZ mozgásterét.
Másrészt látható, ahogyan az egész polgármesteri jelöltállítás kőkemény pártlogika mentén alakult és presztízsharccá vált, minden szereplő számára. Ki nevesíti a jelöltet, ki támogatja, milyen formában támogatja – mindkét alakulat folyamatosan a másikat vádolta a saját pártérdekeinek a követésével, holott párhuzamosan és folyamatosan mást sem csinált, mint ennek rendelte alá a marosvásárhelyi jelöltállítási folyamatot. És egyértelmű: ez már az őszi parlamenti választások erővonalait tükrözi, annak az előkészítése, nem csak a polgármesterjelölésről szól.
Ugyanakkor, sajnálatos módon, az egész történetben elsikkadt a lényeg: hogyan lehetne egy nyitott, dinamikus kampánnyal (és természetesen programmal) megszólítani az igencsak heterogén és távolmaradásra hajlamos marosvásárhelyi magyar választókat, és milyen üzenetekkel lehet bevonzani a potenciális román szavazókat is – hiszen enélkül nem túl reálisak a nyerési esélyek. Milyen elképzelése van a pártoknak, a jelölt(ek)nek Marosvásárhely új pályára állításáról, miben hozna újat a Dorin Florea éra után, hogyan lehetne vonzóbbá, élhetőbbé tenni a várost – magyar és román – polgárai számára? Az erről szóló érdemi, tartalmi vita, koncepció-kialakítás valahogyan elmaradt, mindent fölülírt a jelölési presztízsharc.
Az EMNT/EMNP Vass Levente megnevezésével lépéskényszerbe hozta az RMDSZ-t, Tőkés László Smaranda Enache esetleges támogatásáról szóló, illetve Vass Levente támogatásának feltételeit mindvégig hangsúlyozó nyilatkozataival képlékennyé tette az együttműködést. Az EMNP azáltal, hogy csak független vagy koalíciós jelöltként lett volna hajlandó besorolni az általa nevesített jelölt mögé, jól körvonalazódó pártérdeket követett, presztízs-teremtő „játszmát” képviselt. Tudjuk, például Sepsiszentgyörgyön, az EMNP Antal Árpádot támogatja, és biztos befutóként föl sem merült, hogy koalíciós vagy független jelöltként kellene indulnia ahhoz, hogy vállalható legyen a támogatása. És azt, hogy
javában zajlik már a kampány,
jól tükrözi az is, ahogyan március folyamán, Székely Istvánnak egy szakmai fórumon elhangzott esélylatolgató eszmefuttatása a támadások célkeresztjébe került. És az RMDSZ hivatalos álláspontjaként értelmezték. Holott az érintett szakmabeliként, a szakma előtt – a közvéleménykutatási és demográfiai adatok tükrében – beszélt arról, hogy Marosvásárhelyen még összefogással is nehéz/nem lehet nyerni, amennyiben csak a magyar szavazatokra számítanak, hiszen Florea az előző választásokkor is első körben, a szavazatok több mint 50%-val mandátumhoz jutott. Hiába tehát az egyfordulós polgármester-választás – amely sok esetben növelheti a magyar jelölt esélyeit –, Marosvásárhelyen ez nem elég.
Az RMDSZ is a maga során merev pártlogikát követett. Vass Levente nevének köztudatba kerülése után, a Szövetség két hónap múlva nevezte meg egyértelműen polgármesterjelöltjét. Úgy gondolom, bőven volt/lett volna ideje végiggondolni, megvitatni, eldönteni, hogy számára alkalmas/vállalható-e a jelölt, és amennyiben őt nevesítették, akkor a továbbiakban erre kellett volna következetesen építeni. Nyilvánvalóan az ő részükről is presztízsharc, hogy az összefogásnak mely formáját tartották elfogadhatónak – az RMDSZ égisze alatt induló megmérettetést –, ennek támogatására kérték föl az EMNP-t. De nem egyértelműen és nem elejétől, ők is éltek a megegyezés, kompromisszumos megoldás lehetőségének a lebegtetésével. Amely aztán elmaradt. Ez esetben is győzött a pártérdek. Amelyet nyilván úgy is lehet artikulálni, hogy a koalíciókötés nem lehetséges, hiszen ez a tanácsosi listákat is érintené a választási törvény szerint, de egyértelmű: ha mindkét oldalról meg lett volna a hajlandóság és nyitottság, ki lehetett volna dolgozni a konkrét együttműködés mikéntjét. Ja, hogy presztízs-veszteséggel? Igen: pártlogika mentén. És nem: a marosvásárhelyi magyar választók szemében, akik döntő többségben az összefogást támogatják – ugyanazon közvéleménykutatás adatai alapján. Ez természetesen mindkét politikai alakulatra egyaránt érvényes.
És természetesen a Frunda György-Vass Levente egymást minősítő márciusi üzengetései sem voltak elegánsak, főként annak fényében, hogy a visszalépő Vass Leventét Frunda György váltotta Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltjeként.
Az MPP mindvégig mindkét alakulatot kritizálta és saját jelöltállításával elzárta az együttműködés lehetőségét. Ebben a párt elnöke is fontos szerepet játszott.
És van még egy vetülete a történetnek, amit – bár a végére maradt –, kulcsfontosságúnak gondolok. Smaranda Enache független jelöltként való indulásának lehetősége. Ha bárki is komolyan gondolja, hogy a Florea féle populista politikát merőben mással kellene fölváltani, nem kérdőjelezheti meg, hogy Smaranda Enache emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke valami ilyen merőben mást: européer értékrendet képvisel. Múltját ismerve, „magyarbarát” attitűdje is egyértelmű. Számos esetben fölszólalt a marosvásárhelyi/országos etnikumközi feszültségek tompítása érdekében, számos gesztust tett a magyar kisebbség fele.
Persze, bizonyos állásfoglalásai következtében lehetnek szálkák is az egyes alakulatokban/politikusokban, de ilyen értelembe vett elköteleződése nem kérdőjelezhető meg. Mégis, amellett, hogy Tőkés László és az EMNP, illetve az elején az MPP nem zárta ki annak lehetőségét, hogy őt támogatná, a magyar pártok számára ez mégsem jelentett reális alternatívát.
Vajon miért, ha közös a cél?
Ha egyértelmű, hogy etnikai szavazással nem váltható fel Florea tizenkét éve tartó regnálása. Ha minden szereplő tisztában van azzal, hogy olyan jelöltre van szükség, aki hiteles tud lenni mind a magyar, mind a román választók fele (legalábbis egy bizonyos réteg fele). Miért nem merült föl az ő támogatása reális alternatívaként? Hányszor megfogalmazódik részünkről, elvárásként, hogy túl kellene lépni már az etnikai szavazások törésvonalán, de fordított esetben nem vizsgáljuk meg ennek lehetőségét. A magyar pártok ódzkodtak Smaranda Enache esetleges támogatásától. Gondolom, ebben az a félelem is szerepet játszott, hogy nehogy bárki „megbélyegezze” őket azt mondván, hogy ez nem más, mint a Most-Híd szlovákiai logikája (melyet gyakran elítéltek), holott itt a helyhatósági választások során, helyi szinten, egy vállalható jelölt támogatása lett volna „csupán” a tét.
És bármi történjen is a következőkben – hiszen Frunda jelezte, hogy tárgyalna a többi jelölttel, Smaranda Enache is többször kinyilvánította, hogy nem ragaszkodik indulásához, amennyiben egy közös értékrendet képviselő, esélyesebb jelölt is lenne –, egyszóval változhat még a helyzet, de ez mit sem változtat a lényegen: azon, hogy ez a történet valahogyan mégiscsak nem mobilizálta, megszólította, hanem sokkal inkább elfordította, kiábrándította a politikától amúgy is távol(abb) állókat.
Persze, minden oldalról meg lehet fogalmazni, hogy az események alakulásában ki volt a hibás. A nagyobb hibás. A legnagyobb hibás. Mégis azt gondolom, ez közös szegénységi bizonyítvány. Jelzi, hogy a politikai kultúra a mi kis erdélyi magyar világunkban is gyakran szemellenzős, kicsinyes és sokkal inkább konfliktus-, mint konszenzus-orientált.
Természetesen pozitív példák is vannak. Szerencsére. És reméljük, a választások közeledtével mégiscsak a ráció, a vállalható együttműködés vagy a tisztességes verseny lesz a jellemzőbb. Elvégre támogatásainkkal, választásainkkal, szavazásainkkal mi magunk is tehetünk érte.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!