BALLAGÁS KAMPÁNYBAN
Útravaló?
Zsigmond Csilla utolsó frissítés: 20:19 GMT +2, 2012. június 7.Ballagások időszaka középiskolában, egyetemen, ünnepibe öltözött lányok-fiúk, virágcsokrok, vendéglátóipari egységekből kiszűrődő ünneplés-foszlányok – ez jellemzi ebben az időszakban leginkább a várost. No, meg a kampány. Összekapcsolódva?
A hétvége tehát kicsengetésekről, ballagásokról szólt. Előbb Udvarhelyen, a gimiben, s mivel tudtam, hogy kérés/megállapodás született arról, hogy kampánymentes kicsengetések legyenek, gondoltam egyúttal ebből is láthatok egy szeletet. Évek óta kialakult forgatókönyv/hagyomány, kisebb-nagyobb gyakorisággal fölbukkanó „nagybetűs élet”-sablonok, s közben mégis egyedivé, sajátossá válik az alkalom, ha az ember azok arcát nézi, akikért az egész van: a ballagókét.
Számukra nem csak a saját búcsúszövegük és diáktársuk búcsúztatója személyes és megérintő, hanem az egész ünnepség. Így számunkra is az lesz, hiszen valakiért fontos ott lennünk, az ő ünnepe lesz a miénk is. Amely elvileg kampánymentes. Így érdekes zöngéje van az „omladozó alma maternek”, Nyírő kiemelt méltatásának és a tőle származó idézetnek. Kíváncsi vagyok a válaszra: a polgármester marad az előre elkészített beszédnél, mellyel a fiatalokat célozza: a Quimby, Zorán és Coelho – számomra kicsit halmozott – idézeteknél, fél mondatban kitérve arra, hogy még az idén sor kerül a tetőszerkezet és csatornahálózat részleges helyreállítására.
Diszkrét csörte? Állásfoglalások? Belefér,
bár azt hiszem pontosan ezek azok a mondatok, amelyekre úgysem emlékeznek a végzősök (sem). Sokkal inkább Szilágyi Domokosnak a Játékok II versére, vagy a záróakkordként egy kisdiák által elénekelt Honfoglalásra, melynek szövegét magukra vonatkoztatták, megkönnyezték, élvezték. A közönség egy része velük könnyezett, másoknak nem tetszett, megint másoknak talán emléket idézett.
Aztán következett az egyetemi ballagás. Azaz inkább folytatódott, a már előző napokban elkezdődött búcsú-folyamat. Az informálisabb elköszönő ünnepségeknek megvan a közvetlensége, helyzetre/csoportra szabott a mondandó, elsősorban egymásnak szól a diáktárs üzenete. Vannak évfolyamok, akikkel több a közös óra, közös munka, közös emlék, így személyesebb a búcsúzás is.
Szóval a ballagás. Az utolsó hét utolsó pótvizsgái, bemutatói, somlyói elköszönése, kocsmatúrája, utolsó kurzusa után. Érdekes érzés látni a tógába öltözöttek csillogó tekintetét. Fényképezkedések, könnyek, mosolyok, üzenetek – a ballagás előtti percek pillanatképei. Aztán a csengő utáni vonulás, és a hivatalos elköszönés. Jó a műsorvezető beköszönése, megfogalmazott üzenete, jöhetnek a hivatalos beszédek.
Van, aki megmarad a kötelező köröknél,
van, akinek azon túl is van mondanivalója. A végzősök munkájáról, az egyetem kihívásairól, a megújulásról. Aztán a polgármester beszéde, kettős minőségben: városvezetőként és oktatóként. Az oktató kerül túlsúlyba és a fő vezérfonál a becsület, a felelősség-vállalás. Az elmúlt időszak plágium-botrányaiból kiindulva szemlélteti, hogy gyakran vonzó lehet a csalás, könnyebbnek tűnhet így a boldogulás, de nem érdemes ezt választani, mert mindig bekövetkezik a szembenézés, szembesítés, számadás – amit, bármennyire is elodázna, nem úszhat meg az ember.
Mondanivalóját általános érvényességűként fogalmazza meg, nem csak a szakdolgozat-készítésre igaz, hanem bármely élethelyzetre: lehet csalni, lehet megvezetni, becsapni, el lehet menekülni a szembenézés, válaszadás elől – ideig-óráig. De valamikor „utolér” a szembesítés, elkerülhetetlen az önmagunkkal (és másokkal) való szembenézés, számadás. Eszembe jut, hogy jó barátom is sokszor ezt hangsúlyozza, amikor nagyapja intelmét idézi: „az élet nem két napra való”. Szóval lehet, de nem érdemes csalni a rövidtávú könnyebb boldogulásért – sugallja.
A beszéd másik pillére szintén a számadáshoz kapcsolódik,
amit oktatóként meg kell tenni: mi az a mérce, amit muszáj tartani. Valóban olyan kérdés, ami ilyenkor ott motoszkál az emberben, hiszen év végén, ballagáskor, nem lehet ezt megkerülni: mit hogyan tett/tesz meg az évek során, meddig terjed a felelőssége, miről kell számot adnia. Részben persze az oktatott tantárgyakhoz kapcsolódóan, másrészt pedig ezen túlmutatóan, általánosabban. Sikerült-e fogódzókat nyújtani a társadalmi jelenségek értelmezésében, a tájékozódásban, olykor talán a túl zsigeri bizonyosságoknak a kérdésekké szelídítésében? A válaszadást ez esetben sem lehet elodázni.
Aztán egy kis politikusi intelem a tisztánlátásról, szintén a becsületesség témájára fölfűzve.
Újabb beszédek, melyeknek sorát a diákoké zárja: a HÖK-elnök izgalma külön bájt kölcsönöz a személyes mondanivalónak, a búcsúzók elköszönése úgyszintén. A legjobbak díjazása, majd az oklevél-átadás, taps- és a zenekar által szolgáltatott háttérkísérettel.
És a végén a dékáni visszaszámlálásra magasba dobált kalapok. Megkönnyebbülés. Felszabadultság. És meghatódottság. Remélem, hogy ezt az élményt is magukkal viszik a saját választásaik, számadásaik során.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!