VALÓBAN VÁLLALHATÓ?
Birkaszellem?
Zsigmond Csilla utolsó frissítés: 15:28 GMT +2, 2012. október 29.A PNL párttaggá fogadta Gigi Becalit. Ezek szerint, a liberálisoknak nincs olyan potenciális jelöltje, aki hiteles üzenettel indulhatna Diaconescu ellen. Hát csapjon össze a populizmus és lássuk, ki győz!
Nézzük például a Nemzeti Liberális Párt választási „készülődését”. Tudjuk, hogy a parlamenti pártok fontos célkitűzése a kormányzati pozíció megszerzése. Tudjuk azt is, hogy a hosszas ellenzéki szerep, főként nagy/közepes pártok esetében, igencsak erős érvágás a holdudvar megtartása/ösztönzése/helyzetbe hozása szempontjából is. A Szociáldemokrata Párt, rövid regnálást leszámítva, két mandátumon keresztül ellenzékbe kényszerült. A liberálisoknak is vonzóbb a kormányzás. Mégis, a Szociál-liberális Szövetség létrejötte sokakban kérdéseket vetett föl: hogy lehet a pillanatnyi választási összefogáson túl egy életképes, hiteles kormányprogramba összeegyeztetni a két – politikai ideológiájukat tekintve (elvileg) – ellentétes párt érdekeit, világképét, nem utolsó sorban szavazóbázisát összekapcsolni?
A válasz még várat magára, a májusi hatalomátvétel óta sokkal inkább a botrányoktól, mintsem az összehangolt politikai programtól volt hangos a sajtó. És a választások kimenetele sem borítékolható egyelőre, kiderül, hogy jó ötlet volt-e a kormányzati szerepvállalás, a választásokat megelőző bő fél évben.
Szóval a kormányzati pozíció a cél. De mi az eszköz?
Hol a határ, van-e határ a politikai kompromisszumkötésben? Bármit fölülírhat-e a kormányzás óhajtása? A demokrácia, a létrehozott intézmények és törvényben rögzített játékszabályokon túl, jelent-e életformát, zsinórmértéket, értékek mentén történő elköteleződést? Például a politikai elit számára.
Napok óta az érdeklődés homlokterébe került a Nemzeti Liberális Párt döntése: párttaggá fogadják Gigi Becalit és liberális színekben indulhat az egyik bukaresti választókerület képviselői mandátumáért. Történetesen a VI. kerületet lefedő egyéni választókerületben, amelyben a fáma szerint Dan Diaconescu is indulni szándékszik. És, ezek szerint, nincs a liberálisoknak olyan potenciális jelöltje, aki hiteles üzenettel indulhatna Diaconescu ellen. Hát csapjon össze a populizmus és lássuk, ki győz!
Arról, hogy ki nyer, ez esetben elég nehéz lenne beszélni. Mint ahogyan a liberálisok, elsősorban természetesen Crin Antonescu elnök döntése kapcsán is komoly kételyeink lehetnek. Miért éri meg nekik ez a kompromisszum? A Becalitól érkező anyagi támogatás, az Új Generáció Pártjának egynéhány százalékos támogatottsága megéri a saját elvekkel való ilyen szintű meghasonulást?
Ha az elmúlt évek politikai vitáinak, diskurzusainak tematizációját, hangvételét röviden áttekintenénk, akár az a képzetünk is lehetne, hogy néhány évig, még az előző kormányzati ciklus során, a román pártok közül a Nemzeti Liberális Párt/a Tăriceanu-kormány retorikája volt a legeuropéerebb, a legvisszafogottabb. De a Crin Antonescu vezette liberális párt gyorsan visszatért a többi párt által is gyakran alkalmazott, népszerűséget, szavazatokat hajhászó, ha kell nacionalista, akár
populista fősodráshoz, ahol még Gigi Becali is bevállalható.
De valóban vállalható? Egy magát potenciális kormánytényezőnek tekintő, jobboldalra pozicionáló, liberális párt számára vállalható a botrányairól, társalgási stílusáról, politikai kultúrájáról elhíresült pásztor-klubtulajdonos? Akinek majd’ minden média-megjelenése felháborodást kelt – gondoljunk csak az elmúlt hét politikai tv-vitáira, amikor hol a nemzeti kisebbségeket illető, hol a politikusnőkre tett kijelentései kényszerítették távozásra beszélgetőpartnereit.
Vállalható ez a liberális párt számára? Vállalható a belső törésvonal, hiszen azt is tudjuk, hogy az exkormányfő Tăriceanu és a párt más, ismert és befolyásos emberei, mint például Ludovic Orban, vehemensen támadták a pártvezetést a Becalival történt megállapodásért? Tiltakoznak a civil szervezetek, az értelmiségi holdudvar egy része. És kérdés, hogy mit tesz a liberális szavazóbázis azon része, akik esetleg elvi pártszavazók, a magasabb iskolázottságú, fiatalabb átlagéletkorú, urbánus liberális szimpatizánsok? Valóban mindent megmagyarázhat a cél? Bármilyen kompromisszum vállalható?
A kérdés, nyilván, az összes többi párt esetében is helytálló. Sőt, Közép-kelet-Európa viszonylatában is érdekes lehet, hiszen mindenhol az látjuk, hogy a rendszerváltozások után két évtizeddel is átalakulóban a pártrendszer, képlékeny a politikai porondon való szereplés, folyamatos az útkeresés, az átrendeződés. És újra kell definiálniuk magukat a liberális, szociáldemokrata, de a jobboldali értékrendet valló pártoknak is, hogy megszólíthassák az elbizonytalanodott szavazókat, hogy hiteles alternatívát nyújthassanak számukra.
Izgalmasnak ígérkezik az ősz.
És izgalmasnak tűnik a kérdés: van-e határ, hol a határ a politikai hitelességben? Az a minimum, amelyet már nem írhat fölül semmilyen pillanatnyi érdek, nem magyarázható semmilyen retorikai fogással, mert belátható – hosszútávon, a saját hitelesség, illetve a politikai bizalom megőrzése/megteremtése érdekében, egyszerűen nem bevállalható kompromisszum.
A választások, részben, majd megválaszolják ezeket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!